Zelenszkij harci repülőket kért Londonban
Zelenszkij a brit parlament legősibb épületében, az 1097-ben emelt Westminster Hallban mondott beszédet szerdán.
Zelenszkij a brit parlament legősibb épületében, az 1097-ben emelt Westminster Hallban mondott beszédet szerdán.
A háború kitörése utáni második külföldi útján Londonba látogatott az ukrán elnök.
Ha odautazik, akkor az Európai Parlament rendkívüli ülésén is felszólalhat az ukrán elnök.
Legalábbis Izrael korábbi miniszterelnöke így emlékszik.
Helyi sajtóértesülések már azt is tudni vélik, ki lesz Reznyikov utódja.
Soha nem volt még olyan komoly következménye Ukrajnában korrupciós ügynek, mint a hadseregnek szánt, durván túlárazott élelmiszer-vásárlás miatt. Ukrajna védelmi képessége nagyrészt azon NATO- és EU-tagállamoktól függ, amelyek a támogatásért cserébe a korrupció kiirtását követelik.
A német kancellár szerint nem lehet tétlenül szemlélni, hogy Oroszország szembeszegül az európai békerenddel.
Bahmutnál, Vuhledarnál és Limannál a leghevesebbek a harcok az ukrán elnök szerint.
Ukrajna uniós csatlakozása, a béketárgyalások, a nemzeti kisebbségek védelme és a szankciók kapcsán kétségüket kifejező tagállami vezetők is szóba kerültek az EU és Ukrajna csúcstalálkozóján.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője és 16 uniós biztos kezd tárgyalásokat Ukrajna fővárosában, ahol Zelenszkij korrupcióellenes kampánya elérte korábbi fő támogatóját is.
Vlagyimir Putyin arra törekszik majd, hogy a konfliktus befagyjon. Ezt azonban nem szabad megengedni, írja az újság diplomáciai szemleírója, Roger Boyes, Kelet-Európa-szakértő.
Denisz Smihal állítja: Ukrajna komolyan veszi és zéró toleranciát hirdet a korrupció ellen.
Hónapokba telik, mire az ukránok megkapják a nyugati harckocsikat.
Február elején az orosz elnök telefonon egyeztetett a brit miniszterelnökkel. Boris Johnson ekkor elmondta Vlagyimir Putyinnak: ha megtámadja Ukrajnát, szankciókra, a határain pedig NATO-katonákra számíthat.
Egyelőre az Egyesült Államok is ódzkodik attól, hogy repülőket küldjön az ukránoknak.
Oroszország gazdasága az előre jelzettnél kisebb mértékben, három százalékkal zsugorodott tavaly, ám ez nem jelenti azt, hogy az ukrajnai agresszió miatt bevezetett szankciók ne okoznának neki súlyos károkat.
Az ukrán elnök szerint az oroszok fokozták az Ukrajna elleni offenzívát.
Egyetlen állami alkalmazott sem utazhat külföldre – így rendelkezett Zelenszkij elnök, miután a honvédelmi miniszter is érintett lehet abban a korrupciós botrányban, amely amiatt tört ki, mert a hadseregnek vastagon túlszámlázták az élelmiszer-ellátást. Nem ez az egyetlen korrupciós ügye a kormánynak Ukrajnában.
Anya és fia kisebb vagyont fizethet ki bírságként, mert nem elég putyinisták a közösségi médiában. A fiú bűne egy poszt, amely szerint álmában Zelenszkij ukrán elnökkel szelfizett.
Lemondott a helyettes főügyész is. Volodimir Zelenszkij éjszakai beszédében azt ígérte, a korrupciós botránynak személyi következményei lesznek.